Tashkurgan politikailag fontos stratégiai ponton helyezkedik el, ott ahol több országhatár találkozik: Kína, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Afganisztán, Pakisztán és India. Földrajzilag pedig a „világ tetején”, hiszen a Föld legmagasabb hegyei közül itt találkozik a Pamir, a Hindukush, a Karakoram, a Kunlunshan és a Himalája.

A 3090 m magasságban fekvő város jelentős állomása volt a Selyemútnak, melynek útvonalai ugyanúgy szelték át a magas hegyeket, mint az alig fél évszázada megépült Karakoram autóút.
A rendkívül nehéz megközelíthetősége miatt, nehezen hódították meg a közeli birodalmak, és hosszú ideig független maradt.

Az első ismert királyság, amely Tashkurgan körül alakult, a Puli Királyság volt, más néven Varshadeh Királyság, legalább 2000 évvel ezelőtt. Ezt követte a Sarikol Királyság, majd később a Perzsa Birodalom alatti Qiepantuo Királyság, melyeknek fővárosaként szolgált.
Később a környező nagy birodalmak egy időre meghódították Tashkurgan területét. Közülük a legsikeresebb a Tibeti Birodalom volt a 8. században és a Nagy Mongol Birodalom a 13. században. Végül a 18. században Tashkurgan beépült a Qing Birodalomba, és azóta Kína része.

A Tashkurgan jelentése "kőerőd" vagy "kőtorony" a török nyelvben, az ujgur latin ábécé Tashqurghan Baziri néven írja. Miután 1892-ben elfoglalták a kínaiak, neve szó szerinti fordításban Shitoucheng, vagyis kőváros lett.
Ma a hivatalos írásmód a kínai kormány szerint Taxkorgan.

Tashkurgan lakosságának valamivel több mint a felét a tádzsikok, vagyis a pamírok teszik ki. A pamírok egy kelet-iráni etnikai csoport, amely a közép-ázsiai Badakhshan régióban őshonos, és a pamír nyelvet beszélik, amely a Gorno-Badakhshan autonóm tartomány őslakos nyelve.

Xuanzang buddhista szerzetes i.sz. 649 körül haladt át Taskurganon, Song Yun i.sz. 500 körül. Amikor Stein  Aurél magyar származású Kelet-kutató és régész a huszadik század elején áthaladt a városon, örömmel tapasztalta, hogy Tashkurgan megegyezik az utazók által hagyott leírásokkal.

A város északkeleti sarkában található egy hatalmas, Tashkurgan Fort vagy Stone City (Kőváros) néven ismert erőd, amely az ősi selyemút középső és déli útvonalának találkozásánál épült egy hegyre, 3112 m tengerszint feletti magasságban, régészek szerint a Puli Királyság közigazgatási központja lehetett.
A Yuan-dinasztia kezdetén a kormány nagyszabású újjáépítést végzett a városban, a Qing-dinasztia Guangxu császára idején létrehozták a Puli megyei hivatalt és a várost újjáépítették. A késő Qing-dinasztia (1644-1911) idején délen új város épült, a Stone Cityt pedig elhagyták.

A városfalat sárból és kőből építették, emellett volt néhány vályogtéglából épített őrállomás. A kővárosnak volt egy belső és egy külső része és négy kapuja, de ma csak az északkeleti kapu látható.
Sajnos a legtöbb épületet elpusztították a háborúk és a természetes erózió. Jelenleg csak körülbelül 100 000 m2 rom maradt fenn, beleértve a Tang-dinasztia városát, templomait és lakóházait, valamint a Qing-dinasztia kormányhivatalát.

Az erőd egyben tökéletes városnéző platform, ahonnan messze ellátni a füves területre és a havas hegyekre, köztük a fenséges Muztagh Ata-ra.
A Stone City alatt fekszik az Alar National Wetland Park (Golden Grassland), amelyet a Tashkurgan folyó öntöz, és fapallokon lehet sétálni a vadvirágos, zöld mezők fölött. Az Alar Golden Grassland a helyi nomádok fontos legelője, és amint neve is suggalja, naplementekor arany gyepszőnyeggé változik.

Tashkurganban alkalmunk volt tádzsik néptáncosok előadását nézni. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én, egyes mozdulatokban, hasonlóságot véltem felfedezni a mi palotás táncunkkal.

A város nem túl izgalmas, éttermek és boltok sora a főutcán, a központban egy sas szobor néz le a kereszteződésre, sétatávolságra modernebb városrész plázával, irodákkal. Itt este táncra perdült a jónép.

Este kicsit beszélgettem az idegenvezetőnkkel, mutattam neki videón a mi palotás táncunkat, szerinte is van hasonlóság. Abban is hisz, hogy közös őseink vannak, a hunok, akiknek egy része erre a területre vándorolt, a másik pedig Európa felé.
Mesélte, hogy 2010 előtt még látni lehetett Tashkurganban a helyi tádzsikok mindennapi életét, ma már nagy és modern lett a város.
Kérdeztem, hogy mióta járnak ide a kínai turisták, ilyen nagy számban? Azt mondta, hogy 2002 előtt is nyitva volt az ország, de a turisták 90%-ka külföldi volt és csak 10% belföldi.
2009-ben lázadas volt, abban az évben nem jött senki. Megszigorították a biztonsági intézkedéseket: több rendőr, több ellenőrzés.
Aztán 2010 után szárnyra kapott a turizmus, egyre több kínai jött. Ma az arány 90% kínai és 10% külföldi. A beutazó külföldiek száma nem változott, csak a kínaiaké nőtt meg nagyon. A kínai állam segíti az utazási irodákat, hogy minél több turistát hozzanak ide, ezáltal is fejlődjön a tartomány.
Külföldiek már a 80-as évektől járnak ide, mert a Mustagh Ata-n meg júliusban is hó van.

Szomorkásan mesélte azt is, hogy 1930-ban nyitott meg a brit konzulátus Kashgarban, és jöttek a felfedezők, archeológusok, akik amellett, hogy segítettek előásni a tartomány rejtett történelmi és kulturális kincseit, sokmindent magukkal vittek az európai múzeumokba.