Valóra vált egy újabb álom, a tibeti kirandulás. Tavalyi évre terveztük, de a covid miatt nem lehetett látogatni. Most teljes gőzzel beindult a turizmus, az irodák kínálatában megjelentek a szokásos ajánlatok. Tibet területére csak beutazási engedéllyel lehet lépni, és csak helyi idegenvezetővel kirándulhatunk. Az utazási irodák beszerzik az engedélyeket, útvonalaik általában érintik a fontosabb látnivalókat, szerveznek különböző nehézségű túrákat, fesztiválokra viszik az érdeklődőket, szóval nagy a választék.

Magyar vonatkozás: Nyugat-Tibetben, egy Zangla nevű faluban élt Kőrösi Csoma Sándor, aki be akarta bizonyítani, hogy népünk nem finnugor gyökerekkel bír, hanem a hunokkal rokon, és a mai Nyugat-Kínában élő ujguroktól ered. Összeállította a világ első tibeti-angol szótárát, és a tibeti irodalom és vallási iratok tanulmányozásával lerakta egy új tudományág a tibetisztika alapjait.

Ebben az első bejegyzésben általánosságban írok Tibetről, arról amit láttunk, tapasztaltunk vagy az idegenvezetőnk mesélt. A következőkben aztán bemutatok minden fontosabb helyet, látnivalót, ahol jártunk.
Tartsatok velem!

Tibetről legtöbbünknek a buddhista szerzetesek és a világ legmagasabb hegycsúcsa, a Mount Everest jut eszébe.
A Tibeti-fennsík, az átlagosan 4900 méter tengerszint feletti magasságával a Föld legmagasabban fekvő területe, az őt övező hegyekben pedig a világ legmagasabb csúcsai magasodnak. Az örök hó és gleccserek birodalma táplálja a környező tavakat és az innen eredő folyókat: a Jangce, a Sárga-folyó, az Indus, a Mekong, a Gangesz, a Salween folyó és a Jarlung Cangpo (Brahmaputra).

A vándorló, állattenyésztő és időszakosan földművelő tibeti népről és királyaikról a 6. századig alig maradtak fenn források.
A Tibeti Birodalom megalapítása a 7. században élt Songtsen Gampo, Tibet első történelmi királyához köthető, aki megteremtette az indiai mintán alapuló írásbeliséget, és létrehozta országa katonai szervezetét. A helyi arisztokrácia soraiból választott feleségei mellé - politikai okokból - Kínából és Nepálból is nőül vett hercegnőket.

Az őt követő királyok alatt Tibet terjeszkedő nagyhatalommá vált, amelynek következményeként a 690-es évektől hosszan tartó háborúskodás vette kezdetét a kínaiakkal. A 822-ben kötött tibeti-kínai béke hosszú időre normalizálta a helyzetet. A 13. században a Kínát meghódító mongolok a hercegségekre szakadt Tibetet is fennhatóságuk alá vonták de vallását nem üldözték, sőt maguk is buddhistává váltak.

Tibet ősi hitrendszere a bon vagy bön, amelyben a népi vallásosság animista és sámánisztikus hagyományai keverednek iráni zoroasztriánus elemekkel és egyik központi eleme az állatáldozatok bemutatása.
A buddhizmust Trisong Detsen király tette államvallássá a 8. század végén, kiszorítva ezzel a bon vallást.

A mongol eredetű Jüan-dinasztia 1368-as bukása után Tibet függősége megszűnt, ám az ország az egymással vetélkedő buddhista rendek (gelugpa és karmapa), illetve az őket támogató világiak összecsapásainak színterévé vált.
Az ötödik dalai láma 1642-ben a mongolok segítségével megszerezte a politikai hatalmat, létrejött az egységes teokratikus állam. Ettől kezdve a dalai lámák számítottak Tibet vezetőinek, bár a tényleges hatalmat nem mindegyikük gyakorolhatta.

A tibetiek 1720-ban a dzsungár-mongol megszállás ellen Kínától kértek segítséget, akik "felszabadítóként" vonultak be Lhászába. A pekingi mandzsu uralkodók protektorátust építettek ki, az irányítást a tibeti tisztségviselőkre bízták, de elővigyázatosságból kínai helytartókat (ambán) neveztek ki a lámák mellé, akiknek megválasztását rendeletekkel befolyásolták. A gyakran korrupt, a császári udvarba hamis jelentéseket küldő ambánok azonban, tudatosan instabillá tették a helyzetet az országban. A külvilágtól szinte hermetikusan elzárt Tibet hivatalos uralkodói, a dalai lámák közül négy (9-12.) meg sem érte a nagykorúságot, hanem tisztázatlan körülmények között fiatalon elhunytak. Miután 1792-ben a kínaiak sikeresen visszaverték a nepáli gurkák támadását, állandó katonaságot telepítettek Tibetbe.

Az 1800-as évek végén megjelentek a britek is, akik kereskedelmi egyezményeket kötöttek a mandzsu császárral, így Tibetben is jogokat kaptak.
A két nagyhatalom közé beszorult Tibetben az erőskezű 13. dalai láma, Tubten Gyatso, 1895-ben átveszi a hatalmat, és segítségért fordult a kínai császárhoz a megszálló brit csapatok ellen.
A kivonuló britekkel Kína 1906. április 27-én megköti az ún. pekingi egyezményt, amelyben Anglia elismerte Kína hűbéri felségjogait.

1912-re a tibetiek kiszorították a kínai csapatokat. Ugyanebben az évben Sun Yat-sen kikiáltotta Nankingban a köztársaságot, és az első kiadott közleményében Tibetet, Mongóliát és Xinjiang-ot Kína szerves részének deklarálta.
Az 1914-ben Kína, Tibet és Nagy-Britannia által aláírt egyezmény elismeri Kína védnökségi jogát, de kimondja Tibet autonómiáját. A ratifikálást Kína elutasította.

A második világháború idején a japán megszállás ellen küzdő Kuomintang elérte, hogy a szövetséges hatalmak elismerjék hatalmi előjogait a területre. Az igényt az 1949-ben kikiáltott Kínai Népköztársaság is fenntartotta, és 1950-ben hadserege elözönlötte Tibetet, ahol a válságos helyzetre való tekintettel a még csak 15 éves 14. dalai lámát, Tenzin Gyatso-t hivatalosan is Tibet vallási és politikai vezetőjének nyilvánították.

A kínaiak 1951. május 23-án - egy erre a dalai láma által fel nem hatalmazott - tibeti tárgyalóküldöttséggel Pekingben 17 pontos egyezményt írattak alá, amely kimondta, hogy "a tibeti nép visszatér az anyaország, a Kínai Népköztársaság nagy családjának kebelére".
Néhány hónappal később húszezer kínai katona vonult be Lhászába, és a Kínával való összeköttetés biztosítására utakat, illetve leszállópályákat kezdtek építeni. A dalai láma a pekingi hatóságok meghívására 1954-ben részt vett a kommunista alkotmányt kidolgozó parlamenti ülésen, és abba is beleegyezett, hogy tibeti-kínai átmeneti bizottságot állítsanak fel Tibet igazgatására. A beígért autonómia helyett azonban a "demokratikus reformok" keretében elkínaiasítás, kollektivizálás és régi életformájuk megsemmisítése kezdődött meg.

Az elnyomás miatt gerillaharc tört ki, majd 1959. március 10-én Lhászában is felkelést robbant ki, amely néhány nap alatt az egész országra kiterjedt. A kínai túlerő gyorsan győzedelmeskedett, a két hétig tartó harcokban hivatalos adatok szerint 87 ezer ember halt meg, a megtorlások során több tízezren kerültek börtönökbe és munkatáborokba, alig egy évtized leforgása alatt nyolcvanezer tibeti hagyta el hazáját.

A tibeti ellenállást az Amerikai Egyesült Államok is támogatta, a Colorado állambeli Camp Hale nevű hegyi táborban tibeti harcosokat képeztek ki.
A dalai láma március 17-én éjjel a CIA segítségével álruhában Indiába menekült, és azóta is emigrációban él Dharamszalában.

1965-ben a kínai kormány létrehozta a Tibeti Autonóm Területet, Amdo és Khám tartományokat Kínához csatolták. A nagy proletár kulturális forradalom" idején a hatezernél is több kolostor túlnyomó többségét lerombolták, felbecsülhetetlen értékű könyveiket tűzre vetették.

A dalai láma 1987-ben ötpontos béketervet fogalmazott meg, amit Kína kormánya elutasított. A dalai láma 1989-ben a "Tibet felszabadítása érdekében, minden erőszak elutasításával folytatott tevékenységéért" megkapta a Nobel-békedíjat.
2011-ben a 14. dalai láma önként lemondott világi tisztségéről. Lobsang Sangay lett a Tibeti Menekült Kormány első miniszterelnöke.

Napjainkban tovább folytatódik a kínai elnyomó, asszimiláló politika, valamint a kínai lakosok betelepülésének elősegítése. A legmegalázóbb az egészben az a totális kontroll, amit mindent átsző: csomag és testszkennerek, valamint kamerák mindenhol, civilben öltözött figyelők a tetőkőn, személyi okmányokat ellenőrző pontok, a katonaság és rendőrség túlzott jelenléte. Lhasza óvárosa be van kerítve, csak ellenőrzőpontokon áthaladva tudsz bejutni. Ezen belül vannak a templomok, a helyiek akik imádkozni mennek, minden esetben át kell essenek az átvizsgáláson. A más tartományokból érkezőknek, külön engedélyre van szükségük, az idegenvezetőnk például Shigatseban lakik, neki is engedély kellett a rendőrségtől, hogy az Everest alaptáborig el tudjon jönni velünk. Ez minden alkalommal 50 yuanba kerül.
A külföldieket különösen nagy gonddal ellenőrzik és idegenvezető nélkül nem mozoghatunk az országban.

A tibeti békés nép, nem szívesen folyamodik erőszakhoz, ezért gyanítom, hogy előbb-utóbb megtörik, beolvasztják őket.
Csendes tiltakozásuk az önégetés, 2009 óta 49 fiatal gyújtotta fel magát a "kínai uralom", a vallásszabadság korlátozása ellen, és a dalai láma melletti kiállásukat fejezve ki.

Helyiek panaszai:
"Ha bármely tibeti vitába keveredik, a tibetiek lesznek a vesztesek".
"Ha a kínaiakkal beszélünk és vitatkozunk, akkor ezt "elkülönülés politikájának" nevezik.
"Nem vehetjük igénybe az ügyvédek szolgáltatásait, és valójában a kínai ügyvédek félnek tibeti ügyeket intézni."
"Most Lhásza és a környező tibeti területek hatalmas börtönnek tűnnek. Nem tehetünk semmit."
"A hatóságok figyelemmel kísérik a tengerentúlról Lhászába érkező összes telefonforgalmat."
“A Barkhorban és a Potala-palota előtt fegyveres kínai rendőrök zászlóaljai járőröznek.”

Az első amit látunk a reptéren landolás után, az egy katonai támaszpont, hatalmas hangárral, járművekkel, harci helikopterekkel. Az utóbbi időben megszaporodott a katonai támaszpontok és katonai repterek száma, főleg a határvidéken. Indiába régen könnyen át lehetett menni, egy 6200 méter magasan levő hágón keresztül, de mára azt is lezárták és katonai területté nyilvánították.
A katonaság és rendőrség 98%-ka kínai, ha helyi jelentkezne, nagyon átvizsgálják, ők azonban vallásuk miatt nem vágynak ilyen munkára.

A kínai állam 1955 után elkezdte megszervezni az oktatást és visszaszorítani az analfabétizmust. 1957-re 78 általános iskolát létesítettek, 6000 tanuló okítására (természetesen nagy hangsúlyt helyeztek Mao gondolatainak megismertetésére). A diákok számára lehetővé tették, hogy Kínába is mehessenek tanulni.
Az iskolákban 3 nyelven folyik az oktatás, kínai, tibeti és angol, igaz utóbbi csak heti 2 alkalom, ami igen kevés. Az oktatás az egyetemi szintig teljesen ingyenes, beleértve a könyveket, egyenruhát, étkeztetést.
A Tibeti Egyetemet 1951-ben alapították helyi tanárok, a Kínai Népköztársaság Állami Tanácsa hivatalosan 1983 májusában hagyta jóvá.
A tanári és orvosi szakma a legmegbecsültebb.

A kínai kormány nagy hangsúlyt fektet az infrastruktúra fejlesztésére is: Tibet teljes úthálózata 1959-ben mindössze 7300 km volt, 2021-ben azonban már 118.800 km-re nőtt.
A reptérre vezető autópálya 2018-ban készült el, majdnem másfél órával lerövidítve az utazási időt. Az összes autópálya ingyen használható.

A jelenlegi 14. ötéves terv értelmében Kína több mint 190 milliárd RMB-t (körülbelül 30 milliárd dollárt) kíván elkölteni infrastrukturális projektekre Tibetben 2021 és 2025 között (Xinhua, március 6.).
A regionális közlekedési osztály kijelentette, hogy 2025-re Tibetben a gyorsforgalmi utak hossza meghaladja az 1300 km-t, és az autópályák hossza a 120.000 km-t.
A projektjei közé tartozik a Szecsuáni Tibet vasútvonal Ya'an-Nyingchi szakasza, a Hotan-Shigatse és Gyirong-Shigatse (Kína-Nepál határ) vasútvonalak, valamint a Chengdu-Wuhan-Sanghai nagysebességű vasúti hálózat előmunkálatai. (Gov.cn, március 13.).

Útközben a busz ablakábol győződhetünk meg róla, hogy mindenhol építkezés folyik: autópályák, hídak, alagutak, vasútvonalak, irrigációs rendszerek.

A rendkívül száraz éghajlat okozta kopár, homokos földet rendületlenül próbálják termékennyé tenni. Az utak mentén fákat ültettek, és a furt kutakból kinyert vízzel öntözik/árasztják el a földeket, ahol nagyrészt árpát és krumplit termesztenek, fóliasátrakban pedig zöldséget. De így is a liszt, rizs, cukor és egyéb alapélelmiszerek nagy része Kínábol érkezik a boltokba.

A tibeti gazdák több mint 2400 éven keresztül a hagyományos szántási módszert használták, amikor jakot vagy lovat fogtak be az eke elé. A modern gépek használata azóta nagyrészt felváltotta ezt az ősi gyakorlatot. Az elavult faszerszámok helyett több millió vasból készült mezőgazdasági szerszámot osztottak szét ingyen a gazdálkodók és pásztorok között. Az 1970-es években pedig a traktorokat is megismerhették.

A kolosszális Tibeti-fennsík több mint felét lefedő fűszőnyeg a világ egyik legfontosabb füves ökoszisztémája.
A nomádok évszázadok óta gondozói voltak a hatalmas tibeti legelőknek. Jakokat és egyéb állatokat tenyésztenek, tiszteletben tartják földjeik szentségét, ügyelve arra, hogy oda költözzenek, ahol a fenntartható gazdálkodás biztosítása érdekében szükség van. A nomádok közösségeiben elfogadott a poligámia (többnejűség) és poliandria (többférjűség).
Az 1990-es évek eleje óta azonban a kínai kormány igyekezett megszüntetni ezt az életmódot, egy leegyszerűsített és túlságosan is kényelmes magyarázathoz ragaszkodva: a tibeti pásztorok elmaradottak, primitívek és tudatlanok, a túllegeltetéssel veszélybe sodorják a legelők törékeny ökoszisztémájat. Ez a modern kori gyarmatosítás és rasszizmus szembetűnő példája.
Több mint kétmillió tibeti nomádot kényszerített ki földjéről, és borzalmas barakkszerű épületekbe költöztette vagy városi településekre küldte őket. A megélhetésüktől elszakadva nincs lehetőségük pénzt keresni, és szembe kell nézniük a szegénységgel, a munkanélküliséggel és a társadalmi kirekesztéssel.
Mivel egész életükben állattenyésztők voltak, sokan nehezen találnak munkát városi környezetben. Nem rendelkeznek az ottani boldoguláshoz szükséges alapvető készségekkel, a munkaerőpiacon a kínai írástudó tibetiekkel és a han-kínai bevándorlókkal versenyeznek az elhelyezkedésért.

Amint a nomádokat eltávolítják földjükről, a területek a kínai vállalatok számára elérhetővé válnak, mivel Tibet gazdag természeti erőforrásokban, köztük aranyban, rézben és vízben.

A tibetiek gyakran tiltakoznak, de az állam erőszakos fellépéssel válaszol, ami számos sérüléshez és igazságtalan letartóztatásokhoz vezet. 2012 januárjában egy tömeges lövöldözés során ölték meg a biztonsági erők Norpa Yontent, a 49 éves pásztort.

Tibetben a buddhizmus sokkal inkább életforma, mint vallás. Lépten-nyomon kolostorba botlunk vagy szertartás szemtanúi lehetünk, az épületek is a hagyományokról mesélnek. Sok országban jártam már, de ilyen erős hittel, ilyen intenziv imádkozással, még nem találkoztam. A kolostorokban folyamatos mormolást lehet hallani, egyrészt a hívők, másrészt a szerzetesek imái rezegnek a levegőben, jak vajat, pénzt vagy fehér sálat (khata vagy khatag) ajánlanak föl imáik meghallgatására, az utcán is forog az imamalom a kezükben, vagy morzsolják az imafüzérüket, a földig borulva kerülik a templomot, vagy zarándokolnak több száz kilométeren keresztül Lhásza felé…stb. Rengeteg rituálé és vallási szokás szövi át a Buddhizmust, ami számunkra néha túlzásnak tűnhet vagy érthetetlen. Sok kolostort meglátogattunk, majd lesz még szó erről a témáról képekkel, videókkal.

A szerzetesek élete a kolostorokban szigorú program szerint zajlik. Hajnalban gong szólít reggeli imára, ezután közös reggeli következik, majd megkezdik az első vitafoglalkozást. Ebéd után szundíthatnak egyet, tanulhatnak, vagy sétálhatnak a közeli faluban. Délután ismét foglalkozásokon vesznek részt, majd az ima után az esti vitafoglalkozás kezdődik, melyet tanulással zárnak a szobájukban.
A buddhizmus tiltja a húsevést, ám Tibetben megengedett, tekintettel arra, hogy az ország mezőgazdaságának nem kedveznek az éghajlati viszonyok. Megengedett a jakhús, marhahús, a kecske és a birka fogyasztása, a disznó és csirke leghátul van a sorban, halat és rákot viszont nem esznek. A magyarázat az, hogy azokból sok kell ahhoz, hogy jóllakjon egy család, sok élet kioltása nem kedvez a karmának.
De egy nagyobb haszonállat akár több napig is képes élelemmel ellátni őket. Minden településnek megvan a böllére, aki levághatja úgy az állatot, hogy az kiméletes legyen az állat számára, az elkövető pedig megbocsátást nyerjen az a bűnéért.
A jaknak mindenét felhasználják, csontjából és szarvából dísztárgyak készülnek, bőréből-szőréből sátrak, ruhák, táskák.

Végül néhány szó a közérzetünkről az út során, ami nem elhanyagolható tényező, tekintve, hogy egy 10 napos, kb.2500 km hosszú buszozásról beszélünk.
A hegyi betegség enyhébb tünetei általában 2500 méter fölötti magasságban már egészséges embereknél is jelentkezhetnek: étvágytalanság, émelygés, hányás, szapora felületes légzés, heves szívdobogás, fulladás, szédülés, fejfájás, levertség.
Berepülni a 3656 méterrel a tengerszint felett fekvő Lhászába, egy óriási sokk a szervezetnek. Szinte mindegyikünknél előjött valamilyen tünet, ami pár nap után többé-kevésbé megszünt. Nekem erős szívdobogásom volt első nap és szédültem. Ezek miatt nem tudtam aludni. Aztán jött a fejfájás éjjel, ami gyógyszerrel sem szünt meg.
Sok vizet kell inni és kerülni a megerőltető sétákat. Nem ajánlott kávét, alkoholt fogyasztani. Iszogattam egy gyógynövény készítményt, amivel elvileg elejét lehet venni, de nem használt. Aki erősebb gyógyszert szedett, az is rosszul volt. Azt mondják, ha vonattal mész, akkor lassúbb az emelkedés/megérkezés és talán jobban bírja a szervezet. Aki vonattal jött, szintén beteg volt, szóval sokmindentől függ.
A kirándulás úgy van megszervezve, hogy az első 3 napot Lhászában töltjük, akklimatizáció miatt. Amikor tovább mentünk 4000 m és fölé, újra előjöttek a tünetek. Engem az álmatlanság és éjjeli fejfájás szinte végigkísért.

Mi a TibetVista (https://www.tibettravel.org/) 10 napos útját választottuk: Lhasa, Dadong Village, Gyantse, Shigatse, Everest Base Camp, Damxung a főbb állomások, közben kolostorok, hágók, tavak, hegyvonulatok megtekintése. Gazdag és szoros volt a program, reggel 9-től este 7 vagy 8-ig folyamatosan úton.

Képek a következő bejegyzésekben lesznek, most egy kis videó ízelítőnek.

Forrás: 

https://www.tibettravel.org/tibet-group-tours/10-days-lhasa-ebc-namtso-tour.html

https://www.refworld.org/docid/503def8e28.html

https://freetibet.org/freedom-for-tibet/culture-religion/nomads/

https://ma7.sk/kozelet/nagyvilag/tibetben-60-eve-tort-ki-a-kina-ellenes-felkeles-1

https://hu.wikipedia.org/wiki/Lh%C3%A1sza