2014-ben amikor Vietnámban kirándulgattunk és Danang-ban is megálltunk, még nem létezett a híd, ezért csodálkozva olvastam, hogy az átadása óta milyen mértékben felkapták és látogatják. Képeket nézegetve, néha olyannak tűnt mint a kínai Nagy Fal, amikor ellepik a turisták és moccani alig lehet a tömegben. Kiváncsi voltam, miért lett egyből olyan híres.
Építése 2017 júliusa és 2018 áprilisa között zajlott, majd júniusban megnyitották. A mestermű, olyan újságok oldalain jelent meg, mint a Archway, Design Boom és Creapills, így nem csoda ha pillanatok alatt világhírnévre tett szert.
Az 1400 m tengerszint feletti magasságban épült, 148.6 m hosszú és 3 m széles Aranyhídat félkör alakúra tervezték, melyet két óriási kéz tart, távolról úgy tűnik mintha Isten vagy Buddha keze egy óriás aranyszalagot húzna ki a Ba Na hegyből.
Vu Viet Anh tervező cége, a “TA Landscape Architecture” kapta meg a feladatot a Sun Group megbízásából. Úgy tervezték, hogy összekapcsolja a felvonó állomását a kertekkel, és festői kilátásaval meg több turistat csalogasson a Thien thai kertbe.
A 2 milliárd dolláros projekt csupán egy kis része a “Sunworld Bana Hills Resort” üdülőtelepnek, alakulásuk óta mesebeli giccsparádét varázsoltak az erdő borította hegygerincre: ősi francia villák ihlette építészeti alkotások (French village), pagoda (Linh Ung Pagoda), buddhista és katolikus templom, viaszmúzeum, szállodák, éttermek, parkok (Le Jardin D’Amour flower garden), sövény-labirintus, múlt századi borospince (Debay wine cellar) és modern szórakoztató központ 5D mozikkal, hintákkal...( The Fantasy Park). Mindenhol francia zene szól, mutatványosok, gólyalábasok és élő szobrok szórakoztatják a látogatokat.
https://banahills.sunworld.vn/en
Danang városközpontjától kb. 40 percnyi autóútra van délkeleti irányba, érdemes taxit vagy kocsit bérelni sofőrrel, aki megvár a bejáratnál és visszavisz a városba. Mi ezt tettük, reggel korán érkeztünk Danangba, kijött a reptérre értünk, elvitt a hídhoz, este 5-ig várt ránk, amíg lejöttünk a hegyről, aztán elvitt Hoi An-ba a szállásunkra, mindez 50 $-ért.
A belepő 750.000 dong fejenként (Kb.28 euro), ezért viszont majdnem mindenhova bemehetsz (viaszmúzeumba fizetni kell). Három sikló útvonal közül választhatunk, amik a hegyre visznek, a főbejárattól viszont csak kettő: Dream Spring Station és Toc Tien állomásokról. Utóbbi 17 percig tart, sűrű erdő lombkoronája fölött suhanunk és a gyönyörű Toc Tien vízesés is látható.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.