Shanghai Napló

Munnar megunhatatlan. Már többször jártam ott, órákig lehet autózni a hullámzó, zöld teaültetvények és az út mentén integető, gyönyörű afrikai tulipánfák között.

Az ültetvények magánterületnek számítanak ezért csak bizonyos helyeken, fizetés ellenében lehet bemenni fotózkodni, vagy szervezett túra keretében, ahol a túravezetőnek kötelessége engedélyt kérni és kifizetni a belépési díjat.

Reggel 7-kor nekivágtunk a domboknak, közben hallgattuk amit vezetőnk mesél.

Ezeket a dombokat régen kiterjedt erdőségek borították, és vadászó-gyűjtögető törzsek lakták. A módszeres erdőírtások akkor kezdődtek el, amikor a britek rájöttek, hogy a Nyugati Ghatok klímája tökéletesen megfelel a tea cserjék kultiválására. Harcoltak, tárgyalásokat, megállapodásokat és társulásokat eszközöltek ki, hogy minel több teát tudjanak termeszteni, feldolgozni és Angliába szállítani, ami sok pénzt hozott nekik.
Munnar az 1870-es években vált ismertté a külvilág előtt az akkori Travancore királyság brit rezidense, John Daniel Munro látogatásával, aki a Travancore és a közeli Madras állam közötti határvita rendezése miatt érkezett. Munro beleszeretett a régió szépségébe. Addig ügyködött amíg elnyerte Kela Varma Raja bizalmát, és 1877-ben bérbe adták neki Kanan Devan dombjait.
A Travancore királyság alatt jegyezték fel először a Kannan Devan- és az Annamalai-dombokat az ország történelmében, így vált Munnar és a kapcsolódó Kerala dombvidék néven ismertté.

Munro 1879-ben megalakította a North Travancore Land Planting & Agricultural Society-t. A társaság tagjai a régió különböző részein elkezdtek más növényeket is termeszteni, köztük kávét, kardamomot, kininfát, szizált (vagy szizálagávét), azonban később rájöttek, hogy a tea az ideális növény a régióban.

1880-ban A. H. Sharp mintegy 50 hektáros területen ültetett teát Parvathyban, amely ma a Seven Mallay birtok része. 1895-ben a Finlay Muir & Company lépett a színre és vásárolt fel 33 független birtokot. A Kannan Devan Hills Produce Company 1897-ben alakult ezen birtokok kezelésére.

1900-ban kötélpályát, majd egysínű vasútat építettek a könnyebb áruszállítás érdekében. 1901-ben P. R. Buchanan vette át a vezérigazgatói posztot, és megkezdte a dzsungel legkiterjedtebb irtását az ültetvények számára. 1908-ban megkezdődött az új vasút építése. 1911-re a régióban mintegy 16 000 hektárt műveltek.

Az ültetvényekre először kínaiakat telepítettek be, de hamarosan rájöttek, hogy gazdaságosabb a szegényebb, elmaradott vidékekről munkásokat hozni. Igy érkeztek sokan, a mai Tamil Nadu-ból. Idegenvezetőnk felmenői is onnan származnak.

1924-ben Munnar ültetvényei jelentős kárt szenvedtek egy katasztrofális monszun miatt. A heves földcsuszamlások és az áradások súlyos vagyon- és életvesztést okoztak. Több birtokon újratelepítésre volt szükség, a vonat vágányt viszont nem javították ki.

1964-ben a Tata Csoport együttműködést kötött a Finlay-vel.
2005. április 1-jén a Kanan Devan Hills Plantations Company Private Limited (KDHP) lett a Tata Tea Limited utódja.

A turizmus a 20. század második felében fedezte fel a hűvös és szép dombvidéket, azóta a világ minden tájáról özönlenek az utazók.

Napjainkban egymást érik a teaültetvények. Egy-egy ültetvényen több ezren dolgoznak, és kisebb egységekbe, egyenként mintegy száz egyforma szolgálati lakásból álló telepekbe szerveződnek. A lakóházak mellett, minden ültetvényen van kórház és iskola.

A munkaidő reggel 7-től, délután 5-ig tart. Ez idő alatt le kell szedniük 27 kg tealevelet. A fizetésük 484 rupia (5.5 Euro) naponta, ha többet szednek mint 27 kg, akkor +1 rupia minden kilóért.
A fizetés mellett ingyen lakást és valamennyi lisztet és rizst kapnak. Az lakások régen kis gyékénykunyhók voltak, mára már szoba-konyhás téglaépületek. Az ingyen lakás, nemzedékről nemzedékre az ültetvényhez köti a munkásokat.

Az a teaföld amin végighaladtunk, 108 kisebb részre oszlik, mindegyiken kb.100 ember dolgozik. Akik betegek, könnyebb munkát kapnak, ők a fehér teának valót szedik kézzel, a legfrissebb kis hajtáslevelet, vagyis rügyet. Ennek a feldolgozási eljárása is más, ezért 100%-ban megőrzi antioxidáns tulajdonságát. A zöld teának 60% az antioxidáns tartalma, míg a feketének csupán 30%.
Hogy ne nőjjenek túl magasra és le lehessen szedni a leveleit, a teacserjéket 5 évente visszavágják. Ilyenkor 2 hónap szükséges, amíg újra kihajt.
Munnarban a Camellia sinensis és Assam teákat termesztik.

Az út változatos volt, a teaföldek után kiértünk egy füves részre, felkapaszkodtunk a dombtetőn lévő keresztig, ott reggeliztünk, aztán a másik oldalon leeerszkedtünk, erdőn átkeltünk és újra leértünk a teaföldekre. Összesen 10 km a túra, amit 5 óra alatt teljesítettünk. 900 rupia (10 Euro) volt fejenként, a reggeli is benne volt, amit a túravezetőnk felesége készített.

Nem messze tőlünk, váratlanul felbukkant egy gaur, közismertebb nevén bölény. Az indiai gaur, a legmagasabb és legnagyobb vadon élő szarvasmarhafaj Indiában. Legelő állat, leveleken, terméseken, virágokon és magvakon él. Örültünk, hogy ez az állatot is sikerült kipipálni a listáról.

A képek jobb oldalán további érdekes infók.