Az első három hetet, munka miatt Pune-ban (más néven Poona) töltöttük, India dél-középső részén, Maharashtra államban, a Mutha és a Mula folyók találkozásánál, Mumbaitól 154 km-re.
Ez India egyik legfontosabb informatikai - és autógyártási központja, ezért az első helyen áll a könnyű megélhetés tekintetében.
A városban található nagyra értékelt oktatási intézmények miatt Pune-t gyakran "India Oxfordjaként" emlegetik.
Itt van Osho Ashramja is, amely a világ minden tájáról vonzza a követőket.

Amint kilépek a szállodából, a szél kavarogva vágja arcomba az út porát, a tuk-tuk életveszélyes manőverekkel cikázik ide-oda a járműrengetegben, amelyek olyan közel vannak, hogy bármikor átszállhatnék. A bukkanok-huppanok szétrázzák a lelkem is, alig bírom tartani a kamerát.
Az utcákat vastagon por borítja, sitt törmelék halmokban, szemét végig mindenhol. A külvárosban kopott, bádogtetős kis boltok kínálják szegényes portékájukat, harapnivalót, innivalót, gyümölcsöt. A robogok hátára 3, néha 4 ember is felkapaszkodik, arcukat, fejüket kendővel betekerik, csak a résnyire hagyott lyukon hunyorítanak kifelé.
Az óváros utcáin a földön ülő vagy fekvő kéregetőket és a kóbor kutyákat kell kerülgetni. Utóbbiak mára megszámlálhatatlanul elszaporodtak, az emberek etetik őket, azt mondták nem kell félni tőlük, általában nem bántanak, de volt már eset amikor haraptak.

Lehet, hogy túl kritikus vagyok, de a legnagyobb jóindulattal sem tudnám fejlettnek vagy szépnek nevezni a több mint 6 millió lakosú várost.
Szerintem, ameddig 50 éves, ajtó nélküli autóbuszok járnak a városban és rendezetlenek, koszosak az utcák, nincs vezetési kultúra, addig nem lehet fejlettségről beszélni.
Természetesen ezért nemcsak a városvezetés vagy az állam hibáztatható, a lakosok is tehetnének legalább a tisztaságért, de úgy tűnik ez nem zavarja őket egyáltalán, ami igénytelenségre és lustaságra vall.
Megpróbálok, a tovabbiakban nem ítélkezni, nem a mi viszonyainkhoz hasonlítani mindent. El kell fogadnom, hogy ez itt egy más világ, amely sokkal sűrűbb, színesebb, felkavaróbb, mint ahogy azt elképzeltem.

A biztonsági ellenőrzések talán még fokozottabbak, mint Kínában, a szállodában minden nap átvilágítják a hátizsákunkat és bennünket végigpásztáznak egy testszkennerrel. A nők motozása egy függönnyel elzárható kis fülkében történik.
A szomszédos bevásárlóközpontban hasonló az eljárás, annyi megkötéssel, hogy oda fényképezőgépet nem lehet bevinni.
Ezt a szabályt a látnivalóknál is alkalmazzák, nem lehet fényképezőgéppel fotózni, csak telefonnal. Mindezt úgy, hogy külföldiként mindenhol drágább belepőjegyet kell vennünk, például ahol a helyieknek 25 rupia, ott nekünk 300.
Az emberek nagyon bámulnak, a férjem kollegái szerint ritkán látnak fehér embert, errefelé kevés turista jár. Barátságosak, mosolygosak és kérik, hogy fotózzam le őket, vagy fotózkodjunk együtt.

A látnivalók elszórtan vannak a városban, az óvárosban egymás mellett néhány, a többihez taxizni kell. Uberről írtam az előző bejegyzésben, itt hibátlanul működik, tuk-tukot is lehet vele hívni.

A Shaniwar Wada erődítmény maradványai népszerű turisztikai látványosságnak számítanak Pune-ban.
1730-1732 között építtette Baji Rao I, a Maratha Birodalom miniszterelnöke és a Peshwa uralkodók székhelyeként szolgált. (A pesvák a Maratha Birodalom miniszterelnökei 1679 és 1814 között.)
Utódai kiegészítették erődfalakkal, bástyákkal, kapukkal, szökőkuttal és víztározókkal.
1758-ban már legalább ezer ember élt az erődben. Képek, és további leírás a képek jobb oldalán:

Nana Wada
Az impozáns 18. századi kúria, Pune óvárosában áll, nem messze a már bemutatott Shaniwar Wada és Lal Mahal épületektől.
A Maratha Birodalom minisztere, Nana Phadnavis (1742–1800) építtette és lakott itt a Peshwa-kormányzat idején. A rezidenciát róla nevezték el.
A “wada” szó marathi nyelven nagy lakóházat vagy kastélyt jelent, jellemzően introvertált tervezéssel, amelynek középpontjában egy udvar található, ahol a társadalmi élet és különböző tevékenységek zajlanak. A házaknak több csoportja van, méret, udvar és régiók szerint.
A kifejezés minden valószínűség szerint a szanszkrit Vata szóból származik, amely háznak szánt telket vagy földet jelent. Idővel ez a telken épült házat is jelölte.

Pune-ban összesen 207 “wada” van, lehetetlen lenne mindegyiket megkeresni, próbalom a fontosabbakat bemutatni, amelyek még ma is léteznek.

Lal Mahal (Vörös Palota)
A 17. század vége felé az eredeti Vörös Palotát földig lerombolták a várost ért különféle támadások során. Azt mondják, hogy a Shaniwar Wada építésekor a megmaradt köveit és talaját használták fel, hogy szerencsét hozzon.
A jelenlegi Vörös Palota, az eredeti rekonstrukciója és Pune Önkormányzata építtette 1984 és 1988 között, a Shaniwar Wada melletti utcában.
Pune egyik leghíresebb műemlékének számít, mivel I. Shivaji, a Maratha Birodalom alapítója itt töltötte a gyermekkorát.
1630-ban Shivaji apja, Shahaji építette, felesége Jijabai, és fia számára. A fiatal Shivaji itt nőtt fel, és itt kötött házasságot 1640. május 16-án első feleségével, Saibaival.

Vishrambaag Wada
A Vishrambaug Wada műemlék épület szintén az óvárosban, a Bajirao és az RB Kumthekar utak kereszteződésénél található, nem messze a híres Tulshibag piactól.
Az 1807-ben 200 000 rúpiából épült kúria, II. Peshwa Bajirao, a Maratha konföderáció utolsó Peshvájának fényűző és kedvelt rezidenciája volt.

Shreemant Dagdusheth Halwai Ganpati
A bhakták legkedvesebb istensége, Pune város büszkeségének és becsületének megtestesítője. India és a világ minden részéről jönnek ide bhakták, hogy Ganeshához imádkozzanak.
Története az 1800-as évek végén kezdődött, amikor Shrimant Dagadusheth Halwai, kereskedő és édességkészítő, feleségével együtt Punéban telepedett le. Miután egyetlen fiukat elveszítették a pestisjárvány alatt, egy bölcs azt tanácsolta nekik, hogy építsenek Ganesha templomot.
A templom építészetileg annyira egyszerű, hogy a bent zajló összes folyamat és a gyönyörű Ganesh bálvány kívülről is látható. A Ganesh bálvány 2,2 méter magas és 1 méter széles. Közel 40 kiló arany díszíti.

Aga Khan palota
Muhammed Shah Aga Khan III szultán építtette 1892-ben, a legenda szerint azért, hogy munkát adjon a környező régió éhínség sújtotta lakosainak. A palota öt év alatt épült fel és közben1000 embert foglalkoztatott. A teljes területe 19 hektár, ebből 7 hektár a beépített terület, körülötte egy szépen karbantartott kert.
Az épület öt csarnokból áll, 3 szintes és egy 2,5 méter széles, olaszos boltívekkel díszített folyosó öleli körül.
Történelmi szempontból a palota nagy jelentőséggel bír, ugyanis Mahatma Gandhit, feleségét Kasturba Gandhit és titkárát, Mahadev Desai-t ide zárták be, az 1942. augusztus 9-én elindított, „Britek, távozzatok Indiából!” mozgalom miatt.

 További képek vegyesen a városról, emberekről:

Az indiaiak nagyon szeretik a csípős és gazdagon fűszerezett ételeket. Ősidők óta ismerik azok gyógyító hatását, és ez a tudás generációról generációra öröklődik. Jellegzetes fűszereik: bors, kurkuma, kardamom, szegfűszeg, fahéj, kókusz, mustármag, ánizs, babérlevél, gyömbér.
Az útszéli bódékban mindenféle, számunkra ismeretlen, színes-szagos étel készül, de óva intettek, nehogy ott együnk.