Shanghai Napló

Kerala állam felfedezése Kochival kezdődőtt, amely ma Kerala pénzügyi, kereskedelmi és ipari fővárosa.

Kochi (korábbi nevén Cochin) az ókor óta fontos fűszerkereskedelmi központ volt India nyugati partján. A Muziris kikötőt jól ismerték az arabok, görögök rómaiak, valamint a zsidók, szírek és kínaiak is.

A 15. századig különböző királyságok kormányozták, amelyek folyamatosan ki voltak téve a szomszédos uralkodok hódító támadásainak. A század végére a királyság minimális méretűre zsugorodott a kalicuti zamorinok inváziói következtében és elvesztette azon képességét, hogy megvédje magát.

Amikor a portugál armadák Indiába érkeztek, Unni Goda Varma király melegen üdvözölte Pedro Álvares Cabralt 1500. december 24-én, és tárgyalásokat folytatott egy szövetségi szerződésről Portugália és a Cochin királyság között.

1503 szeptemberében Kochi királya engedélyt adott Afonso de Albuquerque-nek az Emmanuel erőd felépítésére az Arab-tenger partján. Ez volt az első európai erőd indiai földön, nevet I. Manuel, portugál királyról kapta.
A portugálok az erőd mögé építették településüket, benne egy fatemplomot Szent Bertalan tiszteletére. A templomot 1516-ban újjáépítették és Portugália védőszentjének, Santo Antonio-nak szentelték. Ma Szent Ferenc-templom néven látható.

Cochin portugál protektorátus volt 1663-ig, amíg a hollandok meg nem hódították. A holland uralom alatt (1663–1795) a város minden etnikai és vallási csoportja, jólétben élt. Kikötőjén keresztül borsot, kardamomot, kókuszrostot és más fűszereket, valamint drogokat szállítottak.

A gyarmatosítók sorát a Brit Kelet-Indiai Társaság folytatta, a brit uralom 1795-től 1947-ig tartott, amikor India függetlenné vált.

Fort Kochi ma kiemelkedő turisztikai célpont, nemzeti örökségekben és kultúrában gazdag városrész. Nevét az erődről kapta (Fort Emmanuel vagy Fort Manuel).
Miután a hollandok elfoglalták a területet a portugáloktól, sok épületet leromboltak, az erődfalak és bástyák nagy részét, a katolikus intézményeket, kolostorokat. A portugál építészet néhány példája azonban még mindig látható a városban.

A Vasco da Gama tér, egy keskeny sétány a tengerpart mentén, ideális hely egy kellemes sétához, az egymás mellett sorakozó standokon friss tenger gyümölcseit, kókuszitalt szolgálnak fel, közben nézelődhetünk a sokféle színes ajándék között.
A legérdekesebb látnivaló számomra a város egyik jelképe, a kínai halászhálók sora volt.
A hatalmas hálók, mint túlméretezett függőágyak himbálóznak a víz fölött, amíg a serény halászok mozgásba nem hozzák őket és ütemes mozdulatokkal a vízbe engedik.

Teljesen elbűvölt a hálók használatának megfigyelése, hosszú ideig ücsörögtem a parton, aztán fölmentem a hajóra és megismerkedtem Alexanderrel.
Elmondása szerint naponta 200-300 alkalommal engedik le a hálót a vízbe és húzzák fel. Most 2-3 kg halat tudnak fogni naponta, szezonban, június-augusztus között kb. 30-40 kg. A helyi piacon adják el. Amikor sűrű a növényzet nehezíti a halászatot.
A hálók nemcsak a halakat, a turistákat is kifogják. Egymás után jöttek a csoportok és próbálták ki a hálók működését, közben fényképezkedtek, videóztak. Természetesen a végén fizetni kellett a mókáért.

A kínai halászhálókat, feltételezések szerint a Kubla kán udvarából származó kínai felfedező, Zheng He vezette be Cochinba, 1350 és 1450 között honosodtak meg parton.

A teakfából és bambuszrudakból készült kínai hálók az egyensúly elvén működnek. Mindegyik építmény körülbelül 10 méter magas, a parton van rögzítve, és egy konzollal rendelkezik amelyre a hatalmas hálót erősítették.
Másik végén az ellensúlyok, általában 30 cm átmérőjű kövek, különböző hosszúságú kötelekre kötve, megkönnyítik a hálók működtetését.
A horgászat általában reggel és kora este történik. A hálót rövid időre leeresztik a vízbe, majd a kötelek húzásával finoman kiemelik. Először a háló sarkai emelkednek fel, ezért az öblössé válik, és foglyul ejti a halakat.
Gyakran lámpákat függesztenek a háló fölé, hogy vonzzák a halakat.