A Sera vagy "Vadrózsa" kolostor a Gelugpa buddhisták legnagyobb kolostorainak egyike. A másik kettő a Ganden-kolostor és a Drepung-kolostor.
Nevének eredete annak a ténynek tulajdonítható, hogy az építkezés során a kolostor mögötti dombot virágzó vadrózsák (vagy tibeti nyelven "sera") borították.

A kolostort Je Tsongkhapa (ejtsd: Congkapa) egyik tanítványa Jamchen Chojey (ejtsd: Dzsamcsen Csodzsej) alapította 1419-ben. Fénykorában több mint 6000 szerzetes élt és tanult itt.
Az 1959-es megszállás során súlyos károkat szenvedett, főiskoláit lerombolták, szerzetesek százait pedig megöltek. A támadást túlélő szerzetesek közül sokan az indiai Mysore állambeli Bylakuppébe költöztek és az indiai kormány segítségével létrehoztak egy párhuzamos Sera kolostort. Jelenleg 3000-nél több szerzetes él az indiai Serában, és ez a közösség több országban is kiterjesztette missziós tevékenységét.

Mára a tibeti Sera épületek jelentős részét helyreállították és a szerzetesek száma 500-nál is több.
A kolostor legérdekesebb "programja" a szerzetes tanoncok kötelező napi vitagyakorlata délután 3-5 között, a kolostor északi részén a „Vitaudvaron”.
A szerzetesek buddhista tanokról szóló vitázási gyakorlata során igyekeznek közösen elmélyíteni a bonyolult filozófiai kérdések megértését, hogy magasabb szinten tudják folytatni tanulmányaikat. A vita megtanítja őket filozófiai álláspontok védelmére, gyors gondolkodásra, vagy hogy kritikusan megvizsgálják tanaikat és nézőpontjaikat.

A filozófiai témák megvitatása összhangban van Buddha tanításával, aki azt mondta, hogy elemezzük a tanításokat, mielőtt elfogadjuk őket, ahogyan az arany tisztaságát és minőségét is elemezzük, mielőtt megvásárolnánk.
 A Szentírás azt mondja, hogy megértésünk 25%-át a tanítások meghallgatásából, 25%-át saját magunk olvasásából, 50%-át pedig különböző nézőpontok vitájából nyerjük. Tehát a játékos szempont mögött egy nagyon hatékony módszer rejlik a bölcsesség megszerzésére.

A vita egy Manjushri Bodhisattva mantrával kezdődik, amelyet hangosan olvasnak fel. Aztán párba rendeződnek, a kérdező áll és rituális mozdulatokkal teszi fel kérdéseit, az ülő válaszol, érvel, betartva az alaposan kidolgozott szabályokat és eljárásokat.
A vita nyelve a kolostorokban használt ótibeti nyelv, a fogalmazás filozófiai eszmék köpenyébe csomagolt vallási szöveg amit a közemberek, így a született tibeti idegenvezetőnk sem ért meg teljesen.

A kérdezőnek tömören kell kérdeznie és a védőnek egy meghatározott időn belül kell válaszolnia. A vita lezárását meghatározott válaszok jelzik, például: “Elfogadom (do), az ok nem megalapozott (ta madrup) vagy nincs átjárás (Kyappa majung)”. Sokszor a megvitatott kérdések csak arra szolgálnak, hogy félrevezessék a téma védőjét. Ha a védő ugyanis nem képes egy megszabott időn belül válaszolni, csúfos kifejezést érdemel.

A vitákat élénk gesztusok kísérik, amelyeknek megvan a saját jelentése. Minden kérdés után összeütik a tenyerüket hangosan, hogy kifejezzék érvelésük hatalmát és bizonyosságát; a védő által tett rossz válasz esetén, az ellenfele a kezével három kört rajzol a védő feje köré; az ellenfél hibáját úgy jelzik, hogy a szerzetesi ruhájának a felső részét a derekukhoz dörzsölik; általános a hangos tenyércsapkodás és intenzív verbális szóváltás. A lényege az egésznek, hogy a másikat helytelen érvelésbe keverjék. Mindig, amikor új kérdést tesznek fel a tanár a kinyújtott bal tenyerébe csap a jobb tenyerével. Amikor egy kérdést helyesen válaszolnak meg, akkor a tanár a jobb kézfejét visszahúzza a bal tenyerébe, a Buddha gyöngyök húzása pedig a másik legyőzését jelenti a Buddha erejével.
Amíg nem tud válaszolni a buddhista kérdésekre, az aznapi vitán megbukott. Később vagy másnap megváltoztatják „szerepüket”, és újabb heves vitát folytatnak.